2011. május 30., hétfő

A Windows 7 a legbiztonságosabb

A közelmúltban jelentette meg a Microsoft, immáron a tízedik kiadásban, a Microsoft Security Intelligence Report-ot, ami 117 országban gyűjtött, igen részletes adatok alapján készített szoftver biztonsági elemzés. A SIRv10 közel 600 oldalas mega jelentés az első ilyen nagymennyiségű információ, amit a Microsoft a lehetséges fenyegetésekről közzétesz.

A korábbiaknál ötször több adatra alapuló, valóban alapos, a globális fenyegetéseket bemutató elemzés szerint a Microsoft Windows operációs rendszer család legbiztonságosabb tagja a Windows 7 64 bit.

sirv10

A jelentés szerint a Microsoft XP SP2 operációs rendszert futtató minden ezer számítógépre 19,3 fertőzött gép jut (Service Pack 3 gépeknél 15,9) a Malicious Software Removal Tool (MSRT) vizsgálatai szerint. Ugyanebben az időszakban ellenőrzött Windows 7 64 bites gépek esetében 2,5 fertőzött PC jut minden 1000 górcső alá vont számítógépre.

A Windows 7 32 bites kiadása kicsit sérülékenyebbnek tűnik, ezerből 3,8 gépen talált malware-t az MSRT. Azonban Windows 7 mindkét változata egy nagyságrenddel jobban ellenáll a fertőzéseknek, mind az XP vagy a nálunk nem oly elterjedt Vista. Megállapítható, hogy az újabb szoftver (újabb Service Pack) jobb védelmet is nyújt egyben.

A 64 bites operációs rendszerben a Kernel Patch Protection (KPP) eljárás óvja az operációs rendszer lelkét képező kernelt az ismeretlen módosításoktól, ezért jobb védelmet nyújt a 64 bites a 32 bites változatnál a malware programokkal szemben. Ez indokolja a 2,5 / 3,8 arányt.

A teljes SIRv10 jelentés letölthető: http://www.microsoft.com/security/sir/default.aspx

Az MSRT legfrissebb kiadása letölthető a Microsoft weboldaláról: Malicious Software Removal Tool

 

Kapcsolódó termékek:

Microsoft Windows 7 operációs rendszerek

Ódzkodsz még az SSD-től?

Ha egy kicsit tartasz még az SSD-től, akkor a Gigabyte új Z68 alaplap készlete segít feloldani a kételyeidet. Ugyanis az új szettben az SSD már az új alaplapodon csücsül, hogy azonnal kipróbálhasd az Intel Smart Response Technology előnyeit.

A Gigabyte a most zajló Computex-en mutatta be azt a Sandy Bride processzorokhoz készített Z68-as alaplapot, amelyre gyárilag felkerült már egy SSD meghajtó. A Z68 chipset egyik nagy reményű újdonsága az SSD cache (Intel Smart Response Technology), amelynek lényege: a merevlemezen tárolt adatokat az SSD gyorsító tárazza és a rendszer onnan kapja meg azokat. Ezzel kb. négyszeres gyorsulás érhető el (PC Mark Vantage HDD test score) az alkalmazások működése során a csak HDD-s konfigurációhoz képest.

news1[1]

A most megismert csomagban egy Intel Solid-State Drive 311-es, 20 GB-os SSD tároló került a processzor mellé. Az mSATA csatlakozójú SLC (single level cell) SSD így azonnal lehetőséget biztosít az SSD cahce rendszergyorsító képességének kihasználására, további hardver beszerzés és installálás nélkül.

news2[1]A világ első SSD-vel integrált alap csomagja (iSSD jelöléssel) várhatóan június elején kerül a kereskedőkhöz. Mind a Gigabyte, mind az Intel nagy várakozással készült a debütálásra, reményeik szerint az összességében kb. 60 százalékos teljesítmény növekedés (PC Mark Vantage Suite alapján) felkelti a legtöbb felhasználó érdeklődését a Z68 alaplapok iránt.

 

A Gigabyte mSATA alaplapok:

GA-Z68XP-UD3-iSSD (SSD meghajtóval együtt kapható)

GA-Z68XU-D3
GA-Z68XP-D3
GA-Z68AP-D3
GA-Z68P-DS3

Az alaplap a Z68 másik újdonságát is nyújtja, a LucidLogix Virtu grafikus technológiája képes a CPU-ba integrált Intel HD 3000 grafikus processzor és a különálló grafikus kártya vagy kártyák közötti váltogatásra az alkalmazások grafikus igényének megfelelően. Így a konfiguráció fogyasztása drasztikusan csökkenthető a nem túl grafika igényes alkalmazások alatt.

2061[1]

Kapcsolódó cikkek:

Bemutatkozik a Z68 chip készlet

Z68 + SSD cache: nézd meg a saját szemeddel!

 

Kapcsolódó termékek:

Gigabyte Z68X-UD3P-B3 alaplap (s1155)

2011. május 26., csütörtök

Itt a megoldás: Frissült a Skype, azután kiakadt

A mai napon automatikusan frissült a Skype az 5.3-as verziószámra. Ezt követően szépen kidobott, majd nem is volt hajlandó elindulni többet. Van megoldás a problémára.

Aki automatikus frissítéssel használja a Skype programot Windows, Linux vagy Mac gépen, az hamar szembesülni fog a problémával: az 5.3-as frissítés után a program használhatatlanná válik. A Skype-nál tudnak a problémáról és gőzerővel dolgoznak a javításon. A Microsoft felvásárlást követően reméljük nem a kék halált implementálják bele éppen.

A Skype blogon Peter Parkes az alábbi megoldást javasolja - átmenetileg -, amíg a patch el nem készül:

Windows 7:

Lép ki a Skype-ból. A kijelentkezés nem elég (ezen már biztosan túl vagy), hanem a programot teljesen le kell állítani. A tálcán (jobb alsó részen alapból) kattints a Skype ikonon a jobb egérgombbal és válaszd a kilépés (Quit) menüpontot.

Ezt követően a Start gombot nyomd meg és írd be: %appdata%\skype. Az Enter leütését követően a megjelent mappában keresd meg a shared.xml fájlt.

(Fájlkezelőből: Az Skype mappa a Felhasználók mappában, a felhasználó neved alatt, az AppData/Roaming mappán belül van, alapesetben. Rejtett mappa, ezért csak akkor találod meg, ha a rejtett mappák és fájlnevek megjelenítése be van kapcsolva.)

Töröld a shared.xml fájlt és indítsd el a Skype-ot. Ha sikerült, akkor a Skype működőképes ismét. A shared.xml fájl újra létrejön, de ez már nem okoz további problémát.

Windows XP:

Az eljárás ugyanaz, mint Windows 7 alatt, csak a mappanevek változhatnak. Bocsi, most nincs előttem XP-s gép, nem tudom megnézni a pontos mappaneveket, ezért a Start menüebn válaszd a futtatás parancsot (Run) és írd be: %appdata%\skype, utána üsd le az Entert-t.

Mac:

A Skype teljes leállítását követően a ~/Library/Application Support/Skype/ könyvtárba kell eljutni. A ~ jel a saját fő (Home) könyvtárat jelöli, amit a Finder elindítását követően a Go > Home kiválasztásával vagy a Command + Shift + H megnyomásával tudsz elérni.

A teendő ugyanaz, a shared.xml fájlt kell törölnöd és azt követően indítható a Skype a szokott módon.

Linux:

A shared.xml fájlt a /home/TeLinuxFelhasználóneved/.Skype könyvtárban találod (rejtett könyvtár). A Skype leállítását követően töröld és indítsd újra a Skype-ot.

 

A fenti eljárást követően a Skype ugyanúgy működőképes, mint azelőtt.

2011. május 25., szerda

SATA 3.0 merevlemezek

i_HDDSRA7K2WD32016S3[1]Semmi nagy dolog, csak 3 Gigabit helyett 6 Gigabit másodpercenként. Erre képes a SATA 3.0 szabvány, ami egyre több alaplapban megtalálható. Ha már van ilyen lehetőség a lapon, akkor használd is ki, semmiből sem áll a SATA 2.0-ás merevlemez helyett 3.0-sat választani.

 

A kínálat most kezd bővülni a SATA 3.0-ás merevlemezekkel. Csak szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy új konfiguráció összeállításánál ne rutinból rendeld meg a megszokott háttértárakat. A többi merevlemez között szépen megbújnak a gyorsabb változatok is, például a Western Digital 320 GB-os vagy a Seagate 500 GB-os HDD-je, és várhatóan egyre több hasonló eszköz érkezik ezentúl.

HDDSRA7K2SEA50016MBS3[1]

A merevlemezek szűk keresztmetszete az adatátviteli sebesség a tároló puffer memóriája és az alaplap között, ezt a korlátot szélesítheted ki mintegy a duplájára az új szabvánnyal. Egy ilyen SATA merevlemez adatátviteli sebessége átlagosan 600 MB másodpercenként. Szükség is lesz erre, ha sok nagyméretű állománnyal van dolgod, mondjuk .mkv HD filmekkel.

A Barracuda 7200.12-es 500 GB merevlemez nagyon megbízható családból származik, a Seagate adatai alapján 0,34 százaléka hibásodik csak meg a  több mint 600 millió eladott példányból. Azonban a Western Digital Caviar sem szeretne lemaradni a versenyben, rengeteg technikai megoldással készült fel arra, hogy megelégedéssel használd: ultra csendes és hűvös, az IntelliSeek optimalizálja az adatok kikeresését és a ShockGuard óvja a lemezt a rázkódásokkal és kisebb ütődésekkel szemben, ha például egy külső házban használnád.

 

Kapcsolódó termékek:

Serial-ATA 3.0 merevlemezek

2011. május 24., kedd

Asztali PC Google operációs rendszerrel

Eredetileg nem a Google Chrome OS operációs rendszeréhez, hanem Microsoft Windows 7 és Suse Linux szoftverekhez tervezett és azokkal is kapható asztali PC július 4-étől a Chrome OS-sel is megvásárolható lesz. Nézzük, hogy mit tudunk róla!

A kinézetére mondhatjuk hogy cool vagy trendi, ez valójában ízlés dolga. A tényleg króm kinézetű (30 dolláros felárért!) doboz szerintem simán elmegy a nappaliban vagy a dolgozószobában és a neve is asszociál a rajta futó operációs rendszerrel: ChromiumPC.

ChromiumPC

Az Xi3 által gyártott gép teljes egészében, kívül és belül is moduláris felépítésű, ami annyit takar, hogy kedvünk szerint változtathatunk a konfiguráción később is. Egy kicsit jobban bővíthető, mint egy barebone PC, még az alaplap és ezzel a futtatni kívánt operációs rendszer is kicserélhető. A teljes CromiumPC-t a saját ízlésünkhöz szabhatjuk, mi kell ennél több a Google-nek, hogy lecsapjon rá?

ChromiumPC_1

A végső specifikáció még nem ismert, nagyvonalakban annyi tudható, hogy a jelenlegi Windows, illetve Linux modellek AMD Athlon egy és kétmagos processzorral kaphatóak, alacsony fogyasztás mellett (8-25 Watt hőkeret). Hat USB portot láttunk rajtuk, mellettük két eSATA csatlakozót. A videókártyához DVI interface-en vagy DisplayPort-on kapcsolódhatunk.

ChromiumPC_3

Sok más nincs is rajta, még egy Ethernet hálózat aljzat és audió csatlakozók. Ami azonban kicsit fájó - a Chromebook kedvező ára után -, hogy az árcímkéken 849 és 1500 amerikai dolláros árak láthatók, a konfiguráció függvényében.

ChromiumPC_2

Ez nem éppen olyan ár, amiért mindenki rohanni fog, hogy ilyet vegyen. Azonban a Google ígérete szerint alacsony havi díjon bérelhető is lesz a számítógép. A körülbelül 25-28 dolláros havidíj az ingyenes upgradet és az Chrome operációs rendszer árát is tartalmazza, ami már sokkal inkább kedvcsináló lehet:

Xi3 ChromiumPC - A Revolution

A jelenleg kapható modellek technikai paraméterei: Xi3 ChromiumPC

2011. május 23., hétfő

Te is fiatal vagy még a Facebook-hoz?

Az óvatos becslések szerint is körülbelül 7 és fél millió Facebook felhasználó nem töltötte be még a 13 évet, így - elvileg - nem használhatná a szolgáltatást. E törvényi kötelezettség betartása lehetetlen, ezért Mark Zuckerberg módosíttatni szeretné a jogszabályt.

A becslések szerint 7,5 millió felhasználó és velük együtt a Facebook maga, megsérti a jogszabályt (Children's Online Privacy Protection Act, COPPA). A kiskorúak nem tudják eldönteni, hogy az interneten fellelhető tartalmak közül mi káros és mi nem a számukra, ezért korlátozzák ily módon a hozzáférésüket. Nyilván aki hazudik a koráról, azzal szemben a Facebook is tehetetlen, a szűrőn 5 millió tíz év alatti fiatal is átjutott.

Az egyértelmű, hogy a felhasználói fiókok törlésével nem oldható meg semmi, és persze ez egy szálmalom harc lenne. A gyerekek egyre fiatalabb korban kezdik az internetet felfedezni, így kitiltásuk néhány szolgáltatásból teljesen értelmetlen.

"A harc néhány ponton elkezdődik" nyilatkozta Zuckerberg a CNN-nek: "Az én filozófiám az, hogy az oktatást el kell kezdeni már nagyon-nagyon fiatal korban. Épp a korlátozások miatt a tanítási folyamatba bele sem kezdhettünk. Ha feloldjuk őket, akkor elkezdhetjük megmutatni, hogy ez működik. Egy csomó óvintézkedést tennénk, hogy biztosítsuk ezeknek a kisgyereknek a védelmét."

Zuckerberg a tanítás égisze alatt megengedné a 13 éven aluliaknak is a Facebook legális használatát. Ennek előkészítéseképpen (és némi Fehér Ház-i nyomásra), két hónappal ezelőtt egy sor új biztonsági funkciót építettek a szolgáltatásba.

Újratervezték a Family Safety Center-t, cikkekkel, videókkal és felhasználói jogok ismertetésével kívánják a szülők és a tinédzserek figyelmét felhívni a veszélyekre. Pár héten belül a tanárok számára is készül egy kézikönyv, amelyet ismert biztonsági szakértők állítanak össze.

Az új Social Reporting Tools (Photo Gallery) lehetőséget nyújt arra, hogy a közösségünket, barátainkat (és a Facebook-ot) értesítsük arról, ha valami nekünk nem tetsző dologra leszünk figyelmesek. A napokban bővül e lehetőség a profillal, oldalakkal  és csoportokkal, amelytől azt várják a Facebook oldaláról, hogy közösségi alapon lesz kiszűrhető a nem kívánatos tartalom vagy aktivitás.

Hét új Intel processzor rajtolt el

Az Intel mai nap frissített árlistáján 7 új Sandy Bridge CPU is megtalálható. Más igazán érdekes nem is, mert az árak változatlanul maradtak. Az új modellek között három Core i családba és négy a Core Pentium családba született, az Intel kiadási ütemtervének megfelelően.

A Core i3-2105 és a Core i5-2405S a feljavított grafikában tud újat mutatni, míg a Core i5-2310 a középmezőnyt erősíti. A korábbi Core i3-2100 és a Core i5-2400S típusokkal szemben az új modellek a processzormagba integrált Intel HD 2000 grafikus motor helyett az Intel HD 3000 GPU-t tartalmazzák. A jobb grafikai képesség a 3D játékok alatti teljesítményt növeli meg. A gyorsabb grafikáért átszámítva 2000-3000 forintot kér az Intel, mármint a nagykereskedelmi tálcás árakat tekintve.

A már kapható Core i5-2300-mal szemben a Core i5-2310 órajele 100 MHz-el magasabb, az ár viszont ennek ellenére nem változik, ugyanannyiért kapható a két modell.

A Pentium családban nem csak rácfelvarrás történt, vadonatúj modellekkel bővült a kínálat. Az új microarchitectúra, a Sandy Bridge - a korábbi generációs Pentium processzorokhoz (G69x0) képest - egy sor új funkciót kínál már a belépő szintű rendszerekben is, mint például újabb SSE4 utasítások és a DDR3 1333 MHz memóriák támogatása (G8xx sorozatban).

Azonban az új Pentium-okban számos Core i kiváltság le van tiltva, így a Sandy Bridge technológiák közül nem elérhető az AVX, AES, HyperThreading Turbo Boost, InTru 3D és a Clear Video HD. Ennek ellenére ezek a Pentium-ok is igen tisztességes teljesítményt nyújtanak a mindennapokban használt szoftverek alatt, kiváltképp a memória- és SIMD igényes feladatokban.

Az új Intel Pentium processzorok az áruk miatt hamar a vásárlók kedvencei lehetnek, mint például a Pentium G620T, amely 35 W hőkeretével a HTPC-k nagyon jó és olcsó (Intel nagyker ár: 70 USD)  motorjának ideális.

Új Intel Sandy Bridge processzorok:

Core i3-2105 (2 mag, 3,1 GHz, 3 MB L3 cache, 65 W)
Core i5-2310 (4 mag, 2,9 GHz; Turbo: 3,2 GHz, 6 MB L3 cahce, 95 W)
Core i5-2405S (4 mag, 2,5 GHz; Turbo: 3,3 GHz, 6 MB L3 cahce, 65 W)

Pentium G620 (2 mag, 2,6 GHz, 3 MB L3 cahce, 65 W)
Pentium G620T (2 mag, 2,2 GHz, 3 MB L3 cahce, 35 W)
Pentium G840 (2 mag, 2,8 GHz, 3 MB L3 cahce, 65 W)
Pentium G850 (2 mag, 2,9 GHz, 3 MB L3 cahce, 65 W)

Z68 + SSD cache: nézd meg a saját szemeddel!

Az egyik legfontosabb jellemző, ami megkülönbözteti a Z68 chipset-es alaplapokat a korábbi P67-s modellektől, az az Intel Smart Response technológia. Az újdonságról, az SSD cache-ről azt mondják, hogy használatával akár 4-szeres gyorsulás érhető el. Hiszed, nem? Nézd meg a saját szemeddel!

Az első Gigabyte Z68-as alaplap már kapható. Két igazán nagy újdonsága van - köszönhetően a Z68 chipset-nek -, az egyik az új grafikus kártya kezelés, a másik a merevlemez felgyorsítása egy SSD flash meghajtó segítségével. Minderről cikkünkben már olvashattatok: Bemutatkozik a Z68 chip készlet.

Biztosan te is úgy vagy vele, hogy hiszed, amit látsz. Hát, itt a bizonyíték, a Gigabyte az alábbi kis videóval mutatja be, hogy egy hagyományos merevlemezes számítógép teljesítménye mennyivel ugrik meg, ha az Intel Smart Response technológiáját kihasználod. A számok magukért beszélnek.

A Z68 chipset és az Intel Smart Response technológia egy Gigabyte alaplapon

A videó először a telepítést mutatja be. Az SSD beépítését követően együttműködésre kell bírni a meglévő HDD-vel, ami  pofon egyszerű: a RAID kötet kialakítása pár kattintás csupán. Ezt követően az Intel Smart Response készen áll.

A bootolási és leállási idő még nem annyira meggyőző, de ne elégedetlenkedj, a RAID csatolónak idő kell, amíg magához tér. Ennek ellenére nyersz pár másodpercet a csupasz HDD-s rendszerhez képest. De itt nem ez a cél, hanem az alkalmazások elindítása és a köztük való átváltás, valamint a fájlok megnyitása.

Nem lövöm le a poént, tessék megnézni a videón, hiszen pont ez a cél, saját szemeddel lásd a csodát. Persze egy vadiúj technológiáról van szó, ezért még nem a nép alaplapja a Z68-as lap. Biztos vagyok benne, hogy őszre már elérhető lesz mindannyiunknak.

 

Kapcsolódó termék:

Gigabyte Z68X-UD3P-B3 alaplap (s1155)

SSD meghajtók

2011. május 20., péntek

A hét egyik legjobb fogása

i_MON.22LCWTVA293[1]Valójában újra feltaláltuk a spanyolviaszt, mert a TopView monitorok már szerepeltek a híreinkben, de most újra a raktárunkba került egy szállítmány, ennek apropóján jutott eszembe valami.

 

Sok kollégámat látom - mondjuk így - küzdeni a sok megnyitott ablakkal a Windows asztalán. Kapcsolgatnak egyikből a másikba: raktár program, a weboldal admin felülete, a böngésző, a chat és nem is tudom felsorolni, hogy mi minden még. Aki egérrel szeretne boldogulni ezek között a futó alkalmazások között, az elveszett, az ALT-TAB és kombinációja pedig inhüvely gyulladáshoz vezethet, ha még nem vezetett eddig.

MON.22LCWTVA293_1[1]

Én már áttértem erről egy sokkal kényelmesebb útra, néha különcnek is néznek emiatt, de nem zavar. Akit sikerül már rábeszélnem a "vallásomra", az pedig boldogabb ember lesz. Miről is van szó? A több monitoros munkáról. Van egy nagy monitorom - kinek nincs még? - amin a napom nagy részében dolgozom. Ezen futnak a "fő" dolgok, ez tud mindent, amit egy komoly monitornak tudnia kell. Ez olyan, mint a céges autó: legyen elegáns, hivalkodó és nagyon jó.

 

És van egy második, kisebb monitorom, ami amolyan családi autó kategória. A 19 coloson a Skype fut, a hírolvasó és egyéb olyan segédablak, amire csak rápillantok. Ezen elolvasom a híreket, üzeneteket, levelezek, böngészek a weben. Tehát semmi extra. Már hallom a hangokat: luxus! Nem, ez nem az: kényelem.

MON.19LCWTVA993[1]

Ha a TopView két új monitorát tekintjük, akkor láthatjuk, nem luxus ez, hiszen egy átlagos grafikus kártya árában vannak. És már egy átlagos grafikus kártya is képes két monitorra két különböző képet tenni, a komolyabbakról már ne is beszéljünk. Még a játékok is lehetőséget adnak egy második monitorra - no itt már teljesítmény csökkenés léphet fel - amin kapcsolatot tarthatsz a többi játékossal és egyéb információkat olvashatsz a játékról, amolyan konzol képernyőnek használva. Ez nem azonos a kiterjesztett kétmonitoros játékkal, amikor a látószöget terjeszted ki a két monitorra, az más hardvert követel.

 

Szóval a második monitor nagyon sokra használható és bőven visszahozza az árát a megnövekedett használati élményben. És még egy szót sem szóltam arról, hogy egy olcsó 18,5 collos vagy 21,5 coll átmérőjű modern kijelző hányféle módon használható fel: biztosan örülne a gyerek, ha kapna egy új monitort tanuláshoz, netezéshez vagy lecserélheted az irodádban a 17 collos dinoszauruszok korából származó TFT-t egy újabbra. Kinek van még ötlete?

 

Kapcsolódó termékek:

ÚJ - TopView 18,5" A993 Wide LCD monitor

TopView 19" A1981wx Wide LCD monitor

ÚJ - TopView 21,5" A293 Wide LCD monitor

TopView 23,6" T2491wd Wide LCD monitor

Ki nézi éppen a Facebook profilodat?

Most megtudhatod, ki nézegeti rendszeresen a Facebook profilodat. Lehet, hogy az exed vagy a főnököd?

Sosem fogod megtudni, mert ez is csak egy Facebook átverés. Számos felhasználó jelentette, hogy a kis majom szépen csőbe húzta őket. Kaptak egy üzenetet, amely azt ígéri, hogy bárki megnézheti, hogy ki látogatja a saját Facebook profilját leggyakrabban.

profile_stalkers_scam_01[1]

Ehhez a mellékelt javascript-et kell a böngészőbe másolni és már kész is a baj, egy adatlopó oldal fog hozzáférni az adatainkhoz, majd elküldi a fenti üzenetet a barátainknak is. Biztos, ami biztos, hátha ők is hasonlóan felelőtlenek.

profile_stalkers_scam_02[1]

Osszátok meg ezt az üzenetet és óvakodjatok a majomtól.

Forrás: Dancho Danchev, ZDNet

Akarsz egy Xbox-ot ingyen?

Sok találgatással kísérve, de elindul a program. Aki május 22. és szeptember 3. között vásárol egy új Windows 7 PC-t, kap egy 4 GB-os Xbox-ot ajándékba. Sejted azért, hogy nem ennyire egyszerű.

Az ajánlat teljesen egyértelmű: vegyél egy új Windows 7-es PC-t és kapsz mellé egy Xbox-ot. A kampány egyelőre az Egyesült Államok és Canada, majd Franciaország területén indul, de nem elképzelhetetlen - ha sikeres -, hogy Európa más országaira is kiterjesztik.

A lassuló vagy inkább haldokló PC eladásokat megdobhatja - főleg tekintettel az iskolai szünetre (és mondjuk az Halo Tournamentre május 28-án, stb.) - az ajándékcsomag, ráadásul az egyre sikeresebb Xbox 360 eladási statisztikáiban is jól mutatna egy hirtelen fellendülés. A bennfentesek sejteni vélik, hogy egy új Xbox változat bevezetése előtt próbál a Microsoft megszabadulni a készletektől és egyben a figyelmet az Xboxra irányítani.

Az akcióba részt vevő számítógép a Best Buy vagy az MS Store kínálatában lesz megvehető 699 amerikai dollárért, az Xbox értéke pedig 199 dollártól indul. Érdemes figyelni, hogy egy ilyen promóció eljut-e hazánkig is. Franciaország nincs is oly távol.

2011. május 19., csütörtök

Skype = Microsoft Lync Online

A nyáron várható, hogy a Microsoft a többi Office 365 szolgáltatással karöltve elindítja a Lync webes kommunikációs szerver szolgáltatását, a Lync Online-t. Ez lesz a Skype reinkarnációja?

A Microsoft Lync Online tartalmazni fog vállalatok számára is használható azonnali üzenetküldési lehetőséget (chat), audió és videó konferenciát, és támogatni fogja a voice-over-IP (VoIP) szolgáltatást (hát igen, a Skype újratöltve).

És kicsit sokkal többet. A Skype alapokkal megpiszkált Lync Server integrálódni fog az e-mail-be és a naptárba (Outlook), valamint beköltözik majd az XBox-ba, okostelefonokba, iPhonba és Mac-be, az Androidba és minden további Microsoft szolgáltatásba, ahol bárminemű kapcsolattartásra van lehetőség.

A Lync jelenlegi képességeit kipróbálhatod, ha csatlakozol az Office 365 Beta teszteléséhez. Gyakorlatilag egy MSN klónt kapsz - a mostani állapotában - amely hamarosan képes lesz mindenre, amit a Skype ma tud. Viszont a szolgáltatás közvetlenül használható a online-offline Office bármelyik alkalmazásából, ahol kapcsolati adatokat ismer fel a rendszer.

A legfrissebb infók szerint körülbelül június elejére-közepére várható a végleges szolgáltatás, ami nem lesz ingyenes (a béta még az, nekem november végéig) már havi előfizetés mellett lesz használható. Viszont cserében az online Office valamennyi funkcióját használhatod, kapod a szoftverfrissítést napi szinten és egy hatalmas 25 GB-os tárhelyet a fájljaidnak és a leveleidnek.

Egyetlen lényeges dolog, ami még tisztázásra vár. A Microsoft Lync Online kommunikációja során kis ellentmondás van még a Microsoft részéről. A források egyértelműen jelzik, hogy a Lync felhasználók képesek lesznek hívásokat fogadni és indítani vonalas és mobil hálózatokból és hálózatokba, hasonlóan a Skype-hoz.

Azonban a prezentációk szerint erre csak az Office 365 indítását követően kerülhet sor, valamikor. A vállalati felhasználóknak biztosított ún. vállalati híváskezelés (a Skype tudja ezt) pedig a mostani információk szerint egyáltalán nem (lesz) támogatott.

A Skype reinkarnációja ezek szerint kicsit elhúzódik majd, és funkcióit folyamatosan, csepegtetve fogjuk megkapni a következő hónapok során, a Lync pedig inkább egy MSN hasonmás még.

K.O győzelem Kingston módra

i_RAMDD21G1KHX8500D2K44G[1]A Kingston termékek megbízhatósága fogalom. Ez a kijelentés még többet ér, ha nem a gyártó állítja magáról, hanem valamilyen külső vélemény ez. A Kingstonról a franciák állapították meg most, hogy ő a legjobb: a Kingston memóriák meghibásodási rátája 0,3%. A Kingstonon kívül csak egy gyártó létezik, aki az elmúlt évben csökkenteni tudta a meghibásodási arányt az előző évhez képest.

 

A francia Hardware.fr online magazin készített egy felmérést a memória gyártók között. Azt vizsgálták, hogy a memória modulok mekkora hányadát juttatják vissza a gyártóhoz a felhasználók, azaz az eladott memóriák mekkora hányada hibásodik meg. Eme összehasonlítás győztese lett a Kingston, mégpedig nem akármilyen eredménnyel: a component failure rate 0,3%, ami toronymagasan kiemelkedik a versenytársak közül. Ráadásul a Kingston volt képes (a Corsair mellett) arra, hogy ezt a mutatót a korábbi évhez képest (0,37%) tovább csökkentse. Ez annak fényében még jobb eredmény, hogy tavaly Európában a HyperX ramok értékesítési volumene 25%-kal emelkedett. A teljes rangsor (csak memóriák):

 

1. Kingston 0,3%  (tavaly 0,37%)
2. Crucial 0,93%  (tavaly 0,78%)
3. Corsair 1,41%  (tavaly 1,66%)
4. G.Skill 2,73%%  (tavaly 1,53%)
5. OCZ 6,76%  (tavaly 2,76%)

 

Valljuk be, hogy a Kingston azon felül, hogy első lett, igen szép eredményt mutatott fel. A főleg a HyperX ramok megbízhatóságának köszönhető 0,3% valóban nagyon, nagyon alacsony szám. Hogy lássuk mennyire is, nézzük meg a legrosszabb eredményt felmutató memóriák sorrendjét. Ebben a G.Skill és az OCZ volt kénytelen szembesülni azzal, hogy a meghibásodási rátájuk növekedett:

 

15,08% : Corsair Dominator 2x2 Go DDR2 PC8500 CL5 - TWIN2X4096-8500C5D
11,28% : OCZ Value2x1 Go DDR2 PC2-6400 - OCZ2V8002GK
10,11% : G.Skill NQ Series 2x2 Go DDR3 PC3-10600 - F3-10666CL9D-4GBNQ
  8,01% : G.Skill NT Series 2x2 Go DDR3 PC3-10600 - F3-10600CL9D-4GBNT
  7,19% : OCZ Gold Edition 2x2 Go DDR2 PC2-6400 - OCZ2G8004GK
  7,14% : G.Skill RM Series RipJaws 2x2 Go DDR3 PC3-10666 - F3-10666CL8D-4GBRM
  6,65% : Corsair XMS3 2x2 Go DDR3 PC10600 CL9 - TW3X4G1333C9
  6,05% : OCZ Value2x1 Go DDR2 PC2-5300 - OCZ26672048VDC-K
  5,88% : G.Skill HK Series 2x2 Go DDR3 PC3-10600 - F3-10600CL8D-4GBHK
  5,65% : G.Skill RH Series RipJaws 2x2 Go DDR3 PC3-12800 - F3-12800CL7D-4GBRH
  5,52% : Corsair XMS2 2x2 Go DDR2 PC8500 CL5 - TWIN2X4096-8500C5C
  5,16% : G.Skill Standard Series 2x2 Go DDR2 PC2-6400 - F2-6400CL5D-4GBNT
  5,15% : Corsair XMS2 2x2 Go DDR2 PC6400 CL5 - TWIN2X4096-6400C5C
  5,07% : Corsair Dominator2x1 Go DDR2 PC8500 CL5 - TWIN2X2048-8500C5D

 

A fenti listában nem találunk Kingston és Crucial termékeket, de nem lenne igazságos, ha hallgatnánk az ő legrosszabb eredményeikről: A Curcial legmagasabb meghibásodási rátájú terméke a Crucial Ballistix 2 x 1GB DDR2 PC8500 5-5-5-15 - BL2KIT12864AA106A, a meghibásodási arány 4,37 %, a többi memória moduljuk ennél jobban teljesít. A Kingston legrosszabb memória modulja 2,53 %-ban hibásodik meg, és ez a termék a 256 MB-os SDRAM.

Forrás: http://www.hardware.fr/articles/810-4/taux-pannes-composants.html

Kingston: Ismét letörtük a korlátokat

lowres_DTU30G2_32GB_angleOpenTop[1]A DataTraveler Ultimate egy USB 3.0-ás, kivételesen gyors pendrive. A Kingston azonban tovább fejlesztette és a legújabb technológiát építette bele. Ebből lett a Generation 2.

A Kingston DataTraveler Ultimate G2 jobb energia menedzsmentet kapott és a legfrissebb technológiát is, így most ő büszkélkedhet a leggyorsabb pendrive címmel a Kingston kínálatában.

lowres_DTU30G2_angleClosedBottom[1]_H

Az USB 3.0 valódi sebessége ilyen flash tárolókkal aknázható ki a legjobban, az adatátvitelre minden korábbinál kevesebbet kell várakoznod. A DataTraveler Ultimate G2 pendrive specifikációja szerint akár 100 MB/s sebességet is elérhetsz az olvasás, és 70 MB/s-ot az írás során. Összehasonlítás képpen, az olvasási ráta hagyományos USB 2.0 memory pen-ek esetében úgy 10-15 MB/s között van csupán.

lowres_DTU30G2_32GB_angleCapBackTop[1]

Az Ultimate G2 a korábbi változatnak megfelelően 16 GB, 32 GB és 64 GB kapacitással vásárolható majd meg. A native USB 3.0 portok esetén pedig rendelkezésedre áll az új energia takarékos megoldás is, azaz aktív és várakozó állapotban is csökken az eszköz áramfelvétele.

lowres_rp_GSUN_DTU30G2_32GB_FRONT

Az USB 3.0 pendrive visszafelé kompatibilis a korábbi USB 2.0 portokkal is, ekkor kb. 30 B/s írási- és olvasási sebességet érhetsz el.

lowres_DTU30G2_32GB_Top[1]

Az USB 3.0 azok számára előnyös, akik HD anyagokat, adatmentéseket, játékokat, Adobe fájlokat (Photoshop, Premiere, Light Room, AutoCAD fájlokat, filmeket és egyéb nagy méretű fájlokat szállítanak, mozgatnak a gép és a pendrive között.

Az első generációs Ultimate pendrive-ok gyártását az új G2 megjelenésével leállította a Kingston.

2011. május 17., kedd

Microsoft Office 365

logo-office-365[1]A Microsoft Office a netre költözött. Bárki regisztrálhat és ki is próbálhatja a Microsoft Office 365 felhő alapú, csoportmunkára alkalmas Office csomagját. A legkisebb vállalkozástól a legnagyobbig megfelelő megoldás lehet a munkatársakkal közös levelezéshez (Outlook), online kommunikációhoz (Lync) és dokumentum kezeléshez (Excel, Word, PowerPoint).

A Microsoft Office-t, a Microsoft legfőbb profitforrását sokan irigylik és próbálnak példáján saját megoldásokat fejleszteni. A legfőbb kihívás - furcsa kicsit a Microsoft esetében - az internet maga. Ma már nem egy gépet használunk: van egy a munkahelyünkön, van laptopunk és okostelefonunk, hazaérve az otthoni PC mellett fejezzük be azt, amit az irodában nem volt módunk. A fájlok szinkronizálása, az emailek elolvasása és még sok minden más, amihez az Office-t használjuk, nem megfelelő háttér esetén bizony nem is volt olyan egyszerű.
screen-collab-sharepoint[1]
Egy hazai kisvállalkozás pedig meg sem engedheti magának azt, hogy több gépen is Office licencszel rendelkezzen, Exchange szervert futtasson, így maradt vagy az illegális másolat vagy valamely konkurens ingyenes alkalmazás. Azonban a Microsoft a netre költöztette az Office-t és olyan alacsony havi díjért kínálja az Outlook-ot, Excelt, Word-öt, PowerPoint-ot, Lync-et és 25 GB tárhelyet, ami már nem lehet kifogás: erre nincs pénzem. Annyi licencet vehetek, amennyire feltétlen szükségem van és az előfizetés bármikor módosítható, a növekvő vagy csökkenő igényeknek megfelelően.
screen-enjoy-mobile[1]
Az online, felhő alapú megoldás előnye pedig az, hogy bármikor, bárhonnan, akár egy okostelefonról is (PC, iPhone, Mac, Android, Blackberry, Windows Mobile és Windows Phone) elérhetjük a fájlokat és leveleket, értekezletet tarthatunk és csoportosan dolgozhatunk egy-egy dokumentumon, közös naptárunk lehet. Az egyes szolgáltatásokat egy online felületen aktiválhatjuk és állíthatjuk be a munkatársaknak, még akkor is, ha éppen egy másik városban van.
screen-collab-edit[1]
Nyilván a netes Office nem egyenértékű a telepített változattal, sok funkciója hiányzik vagy korlátozott. De kipróbáltam és úgy látom, hogy egy kis- vagy közepes vállalatnak bőven kiszolgálja a napi igényeit. Csak megemlítem, hogy a Skype-ot a napokban felvásárló Microsoft beépíti a Lync-be, a Outlook-ba és egyéb más szolgáltatásába a Skype technológiáját, így hamarosan olyan lehetőségeket is kapunk, amit mások nem tudnak nyújtani még.
screen-pro-design[1]
Sőt, a nem elhanyagolható méretű tárhelyhez egy weblap is tartozik, akinek csak egy vállalati vagy családi bemutatkozó weboldalra van szüksége egy lépést se tegyen tovább, online, azonnal szerkeszthető példány vár már rá. A webmesterre sem lesz szükség, hogy átírjon egy telefonszámot vagy feltegyen egy új fotót. Az Office frissítése - és annak költsége - is a múlté már, a felhőben mindig a legfrissebb programverzióval dolgozhatunk, melynek ára a havi díjban van.
screen-biz-class-sec[1]
A levelezést a Microsoft Exchange Online szolgálja ki, az adatok biztonságára a Microsoft ForeFront Online Protection for Exchange gondoskodik. A Microsoft Office 365 elérhető és további hasznos információk olvashatók itt: http://www.microsoft.com/hu-hu/office365/online-software.aspx

Megjelent a Google Chrome 12

A Google böngészőjének 12-es verziója került béta állapotba a héten. Az új fő kiadásban javítottak a grafikai megjelenítésen, biztonságosabbá vált a böngészés és egy sor új adatvédelmi ellenőrzés érhető el.

A Google Chrome böngészőt 160 millió felhasználó használja. A rohamtempóban zajló fejlesztés jele, hogy a béta csatornában elérhetővé vált a 12-es fő verzió, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a 11-es változat átkerül a stabil csatornában és leváltja a korább 10-est.
A grafika terén újdonság, hogy elkészült a 3D CSS hardver alapú támogatása, mellyel a webfejlesztők egyszerűen, CSS-ben tudnak 3D hatásokat előállítani a weboldalakon. A 3D hatások megjelenítését pedig a számítógép grafikai processzora végzi, ami nagyban megnöveli az ilyen oldalak megjelenítését.

A gyengén látók és a vakok számára nélkülözhetetlen alkalmazás a képernyő tartalmát felolvasni tudó vagy Braille írássá konvertáló szoftver, mint például a JAWS, NVDA vagy a VoiceOver. Az új Chrome-ban javítottak az ilyen szoftverekkel való együttműködésen.
Egy lépéssel tovább fejlesztették a Biztonságos böngészés technológiáját. Azon túl, hogy védelmet nyújt a rosszindulatú programok és az adathalász oldalakkal szemben mostantól figyelmeztet minket a böngésző bizonyos típusú rosszindulatú fájlok letöltése előtt. Ehhez ugyanazt az algoritmust használja, mint amivel a káros website-okat azonosítja be a Google

A személyes adatok biztonságának növelése érdekében, az Adobe-bal együttműködve lehetővé vált, hogy a Flash Local Shared Objects (LSOs) által a gépünkön tárolt űrlapokat közvetlenül a Chrome böngészőből is törölni tudjuk. Erre eddig csak az Adobe weboldalán volt módunk.


Forrás: Google Chrome Blog

2011. május 16., hétfő

Facebook: Dislike gomb - vigyázz átverés!

A Facebook-on egyre népszerűbb - egyre nagyobb mértékben terjed - a Dislike gomb, ami nem valódi Facebook szolgáltatás, hanem egy átverés. Ha kipróbálod, csúnya vége lehet!

Pont úgy néz ki, mint egy nemrégen hozzáadott valódi Facebook funkció, de nem az. Ha rákattintasz az Enable Dislike Button linkre, akkor feljön egy oldal, ami részletesen elmagyarázza, mi a teendőd, hogy a Dislike gomb a te fiókodban is megjelenjen a hírfolyamban.

fb-dislike-button[1]

A kattintás azonban nem a várt eredményt fogja hozni, ugyanis ilyen új funkció még mindig nincs a Facebook-on. Amint bemásolod az javascrip-tet a böngésződbe, szinte azonnal végig spammelted az összes ismerősöd üzenőfalát a nem kívánatos Dislike gomb spammel.

dislike-button-address-bar[1]

A felmérések alapján az átverés jól működik, egyre több felhasználói fiókban jelenik meg az Enable Dislike Button link. A kérdés már csak az, hogy mi ennek a kampánynak a célja, mi lesz a következő lépés? Azaz mi történik, ha már a hírfolyam része a Dislike gomb és arra valaki később rákattint?

A Facebook-on valószínűleg sohasem lesz ilyen gonoszkodó nem-szeretem gomb, azonban a spammelők rendszeresen visszatérnek az ötlettel, hogy a Dislike lehetőségét is felkínálják a gyanútlan felhasználóknak.

Forrás: Sophos

Az NVIDIA bejelentette a GeForce GTX 560 rajtját

Az NVDIA hivatalosan is megerősítette, hogy május 17-én kereskedelmi forgalomba kerül a GeForce GTX 560. Az NVIDA hivatalos Youtube csatornáján az új kártya megnézhető munka (játék) közben is.

A Youtube kisvideó ízelítőt ad három soron következő - az NVIDIA-val közösen fejlesztett - és már nagyon várt játék és a GeForce GTX 560 (nem a GTX 560 Ti!) találkozásáról. Az új grafikus kártya lenyűgöző 3D teljesítménye a Duke Nukem Forever képsorain ejt ámulatba. Az NVIDIA PhysX az Alice: Madness Returns alatt mutathatja meg mire is képes az új GPU-val. A harmadik teszt a felbontást teszi próbára a Dungeon Siege III-mal.

Hivatalosan csak május 17-én, reggel 6 órakor (PDT idő) kerülnek ki az NVIDIA honlapjára az új GTX 560 specifikációi ajánlott órajelekkel és árakkal, de egyes hardver gyártók már szivárogtattak ki adatokat a saját applikációjukról, így például a Palit és az MSI.

Az NVIDIA a Valve hardver felmérésére alapozza a felfokozott várakozást az új kártyájával szemben. E szerint a felmérés szerint a játékosok zöme még a 2008-as fejlesztésű GeForce 9800-asokat (vagy még öregebb kártyákat) nyúzza a modernebb játékok alatt is. A válaszadók 21 százaléka 1920x1080 pixeles felbontás mellet játszik.

A  nagy felbontású (1920x1080) monitorok árának zuhanásával a HD játékok iránt egyre nagyobb a kereslet, már nem akarunk kompromisszumot kötni a felbontás és a teljesítmény között. Az NVIDIA ennek az igénynek a kielégítésére tervezte a GTX 560-at.

A piacon levő, árban a GTX 460 és GTX 560 Ti közé pozícionált új grafikus megjelenítővel az NVIDIA a azokat a játékosokat célozza, akik folyamatos játékélményre vágynak HD felbontásban a legfrissebb játékokkal is, valamint kipróbálnák GPU igényes NVIDIA 3D-t is.

Két GTX 560 kártyával 5760x1080 pixeles felbontásban is játszani tudunk majd NVIDIA térhatás javító technológiája (Surround) mellett.

A mellékelt videóban látható játékok az alábbi konfiguráción futnak:

Alaplap: ASUS P8P67 WS Revolution
CPU: Intel Core i7 2600K @ 3,4 GHz
RAM: 8 GB DDR3 1333MHz, 9-9-9-24
Operációs rendszer: Windows 7 64 bit

Duke Nuke Forever
Bekapcsolt 3D módban minimum 35 fps sebességgel játszható 1920x1080 pixel felbontás mellett. A teszthez az OPL (Optimal Playeble Settings) beállítását használták. A HD felbontás mellett a virtuális 3D-s játékok jelentik a következő nemzedéket, az NVIDIA kész és komplett technológiát nyújt ehhez.

Alice: Madness Returns
A június 14-ére várt megjelenésű játék jelenleg az egyik leglátványosabb PhysX effekteket produkálja majd. Olyan részletességű és realisztikus látványban lesz részünk az Electronic Arts játékában, ami más, öregebb grafikus kártyákon kivitelezhetetlen. Egy teljesen új játékot kapunk bekapcsolt PhysX mellett, mint nélküle.

Dungeon Siege III
Észak Amerikában a következő hónap második felében megjelenő játékkal a textúra részletességét, a környezetünkben megjelenő tárgyak valóságosságát, a játékost körbe vevő táj kidolgozottságát reprezentálják. A karakter részletessége oly mértékű, hogy a mozgásán látható az is, hogy közeledik vagy éppen távolodik a néző szemszögéhez képest.

A játékokról képek és a legfrissebb információk megtalálhatók az NVIDA GeForce GTX 560 honlapján: http://www.geforce.com/#/News/articles/560-game-previews

Facebook fotók megjelölése oldalnevekkel

A Facebook lehetővé tette, hogy a fényképeket, illetve azokon látható tárgyakat, helyeket, azaz bármit megjelölhess egy Facebook oldallal is, amelynek rajongója vagy (lájkolsz).

Eddig a fotókon levő embereket, barátokat és ismerősöket jelölhettél meg kis címkével. Ha valaki a címkére navigált, akkor megjelent a megjelölt személy Facebook adatlapja, így könnyen azonosíthatók lettek a fénykép szereplői. Ezt a funkciót fejlesztette tovább a Facebook, a kis jelölőhöz nem csak személyes oldalakat, hanem bármilyen - általad lájkolt -  oldalt is hozzákapcsolhatsz.

A lehetőségek kitárultak, márkák, baráti csoportok, rajongói oldalak is felkerülhetnek a fotókra kis jelölő formájában.

Ez egy kicsit aggályos ebben a formában. Nagy márkák - akiknek feneketlen a marketing költségvetése - szépen végig mehetnek a felhasználók fotóin és bárhol, bármit bejelölhetnek a saját Facebook oldalukkal. Ehhez szükséges, hogy lájkold az oldalukat és hozzáférést adj a fotóidhoz, de erre eddig senki sem gondolt, hiszen ilyen funkció sem volt.

2011. május 12., csütörtök

Google Chromebooks hamarosan

A Google nyilvánosságra hozta az első kereskedelmi forgalomban kapható notebookok adatait, amelyek az új Google OS operációs rendszert futtatják majd. Az első két Chromebook közül az egyiket a Samsung, a másikat az Acer jegyzi. Az értékesítés június 15-én kezdődik az Egyesült Államokban és hat további országban.

A Google által bemutatott notebookok közül a Samsung Chromebook 12,1 collos képernyővel a netbookok felső kategóriáját súrolja, az Acer modell pedig 11,6 coll átmérőjű kijelzővel készül. Az értékesítés az USA mellett Franciaországban, Németországban, Angliában, Hollandiában, Spanyolországban és Olaszországban indul párhuzamosan.

Mindkét Chromebook szinte azonnal üzemkész, a bekapcsolást követően 8 másodpercre van szüksége a Google OS-nek, hogy összeszedje magát. A laptopok akkumulátora az egész napos üzemet is bírni fogja, a Google információi szerint.

A Samsung Series 5 notebook 429 amerikai dollárba kerül Wi-Fi vevővel és 499 dollárba 3G modemmel. Az Acer alacsonyabb áron kezd, 349 dollárt kér a termékéért.

A Google azonban nagypályán szeretne játszani az új operációs rendszerrel installált Chromebook-okkal. Az üzleti felhasználók - a később bemutatandó asztali ChromeBox számítógéppel hasonló konstrukcióban - havi, mindösszesen 28 dollárért bérelhetik is a teljes csomagot, amely a hardveren túl a szoftvert és ingyenes támogatást is tartalmaz. Az iskolák és kormányzati intézményeknek 20 dollárjukba kerül egy ilyen szett majd.

A bérleti konstrukció előnye, hogy a support (ingyenes támogatás) a jótállást, az ingyenes alkatrész cserét és a hardver elemek upgrade-jét is jelenti egyben.

Samsung Chromebook: 1280 x 800 pixeles (12,1 inch) kijelző, Atom Dual Core processzor, 2 USB 2.0 port, webkamera, 4-in-1 memória kártya olvasó, mini-VGA port. Várhatóan kb. 8 és fél óra üzemidőt kínál egyetlen feltöltéssel az akkumulátora.

Acer Chromebook: 1280 x 80 pixeles (11,6 inch) kijelző, Atom Dual Core processzor, 2 USB 2.0 port, webkamera, 4-in-1 memória kártya olvasó, HDMI port. Várhatóan kb. hat órára elegendő energiát tudunk az akkumulátorában eltárolni.

A Google OS a Chrome böngészőjén alapul, adatainkat nem a számítógépen, hanem a neten, felhőben tárolhatjuk. Az aktív internetkapcsolatot kívánó megoldás az összes alkalmazást a felhőből tölti le vagy futtatja, így a szoftverek - beleértve az operációs rendszert magát - frissítése, foltozgatása és verziócseréje megszűnik. A felhőben mindig a legfrissebb változattal dolgozhatunk, minden előzetes telepítés nélkül.

A Chromebookok alapvető feladatok ellátására alkalmasak egyelőre, mint a fényképek kezelése, internetezés, dokumentum kezelés. Így a fő piac, a vállalkozások és a profi notebook felhasználók összes szükségletének kiszolgálásán még dolgozni kell, de a fiatalok és az úton levő alkalmazottak körében hamar népszerű lehet a "gondozás mentes" netbook, hiszen az operációs rendszer és a szoftverek, illetve a hardver költséges cseréje letudható a havi 28 dollárral.

A Fortune 500 vállalatok egy része is nyitott a laptop (+ szoftver) kölcsönzés valamilyen konstrukciójára, nem meglepő, hogy a Google kész kiszolgálni őket. Meggyőző érv, hogy ha valami tönkremegy, a Google hajlandó ingyen cserélni a halott egységet. A használat pedig nem lehet már egyszerűbb (?), csak egy böngészőt kell tudni kezelni. Ezt követően pedig egy sor szoftver áll ingyen a rendelkezésünkre, persze mindig up-to-date állapotban.

A Windows applikációkat kedvelők sem maradnak ki a célközönségből. A Google partneri megállapodást kötött a Citrix-szel és a VMWare-rel, hogy a Windows alapú üzleti programokat is futtatni lehessen a Chromebook-okon. A Windows program egy virtuális platformon vagy vékony kliensen fog működni, remélhetőleg belátható időn belül.

2011. május 10., kedd

Új zenei szolgáltatást indít a Google

A Google egy új zenei szolgáltatás tesztjét kezdheti meg a napokban, amely a felhasználók zenei könyvtárainak feltöltését teszi lehetővé a vállalat szervereire. A feltöltött zenei albumokat és számokat ezt követően – a Google-től megszokott módon – a világ bármely pontjáról elérhetjük, ahol van internet hozzáférés.

Az új szolgáltatás elindítását várhatóan a ma kezdődő Google I/O Fejlesztési Konferencia első napján jelentik be San Francisco-ban. Zahavah Levine, az új zenei szolgáltatás felépítéséért felelős egyik vezető a Google nevében már egy éve tárgyalásokat kezdett a négy nagy zenei kiadóval a szükséges licenc-ek megszerzéséért.

Úgy tűnik azonban, hogy tesztek még ezek a licenc-ek nélkül indul, hasonlóan a márciusban elrajtolt, felhő alapú Amazon megoldáshoz.

A béta állapotú szolgáltatás neve - a nem túl ötletes - Music Beta by Google lesz. A tesztelésben részt vevők a teljes személyes zenei könyvtárukat feltölthetik a saját zenei fiókukba, a fájlokat pedig bármilyen web alapú alkalmazással és eszközzel elérhetik majd.

Forrás: CNET News

Gigabyte Super Overlock rekord

A Gigabyte GeForce GTX 580 SOC szerepel az első számú hivatkozásban a 3DMark11 overlocking rekordok listáján.

A Gigabyte, a világ egyik vezető alaplap és grafikus kártya gyártója május negyedikén jelentette, hogy a 3DMark11 egymagos GPU kártya listáján 10458 ponttal az első helyezett lett a Gigabyte GTX 580 SOC (GV580SO-15I) grafikus kártya.

A világelső GTX 580 a Gigabyte Super Overlock (SOC) sorozatának tagja, melyet a svéd Elmor juttatott erre az előkelő helyre.

WorldRecord[1]

Adatok forrása: http://hwbot.org/rankings/benchmark/3dmark11_-_performance/rankings?start=0&cores=1&hardwareTypeId=GPU_1744

 

A világrekorder GIGABYTE GTX 580 SOC (GV-N580SO-15I) grafikus kártya főbb tulajdonságai:

  • GPU Gauntlet ™ Sorting
  • Ultra Durable VGA + minőségi alkatrészek
  • WINDFORCE ™ 3X hűtési kialakítás
  • Dedikált Feszültség Read Point Design
  • OC Guru - Grafikus kártya Smart Tuner
  • Extreme Dual BIOS technológia

20110412[1]

Gyártó oldala: http://www.gigabyte.com/products/product-page.aspx?pid=3830#ov

Kapcsolódó termékek:

Gigabyte GTX560 OC 1GB GDDR5, 256bit, 2xDVI, HDMI (PCIe) V2.0

Gigabyte GTX560 SO 1GB GDDR5, 256bit, 2xDVI, HDMI (PCIe)

A Skype már majdnem a Microsofté?

A szoftver óriás akár 8 milliárd dollárt is hajlandó lenne fizetni az internetes telefon társaságért, a Skype Technologies SA-ért. A Microsoft egyértelműen részese szeretne lenni a kommunikációs, információs és szórakoztató piacnak is, ez a lépés egyértelmű jele ennek - adta hírül a The Wall Street Journal.

A tárgyalások még tartanak, de a megállapodást akár már ma nyélbe üthetik, bár a források szerint még semmi sem dőlt el. A Microsoft és a Skype képviselői nem kommentálták az értesülést.

A világszerte ismert Skype név megvásárlása egyben egy szilárd pozíciót is jelentene a Microsoftnak, hiszen a Skype felhasználók milliói számára nyújt internet alapú telefonálás és videókapcsolat lehetőséget.

Ha létrejön, akkor ez az üzlet lesz a Microsoft 36 éves történetében a legnagyobb akvizíció. Egyes korábbi és jelenlegi Microsoft vezetők azonban úgy vélik, a felajánlott vételár túlzó a telefonos vállalat jelenlegi értékéhez viszonyítva.

A terjeszkedést a rivális ellenfelek, például az Apple és a Google - és szolgáltatásaik - által gyakorolt nyomás indokolja, hiszen a Microsoft profitjának jelentős részét még mindig a Windows és az Office adja. Az Apple és a Google is a világ legértékesebb technológiai vállalkozásaivá nőtték ki magukat az elmúlt években.

A Skype az 2003-as indulása óta hatalmas utat járt be olcsó vagy éppen ingyenes internet alapú telefonhívásokat kínálva. Korábban az eBay vásárolta fel a vállalatot 2 és fél milliárd dollárért, de a kísérlet, hogy ezen keresztül kapcsolják össze az aukciózó felhasználókat, elakadt.

Az eBay 2009-ben kockázati tőke befektetőknek értékesítette a részvények 70 százalékát, a Microsoft most velük próbál egyezségre jutni. A Skype az üzleti modelljét még mindig nem tudta készpénzre váltani, a társaság hosszú távú adósságállománya 686 millió dollár. A tavalyi évet 860 millió dollár bevétellel és 7 milliós pénzügyi veszteséggel zárta.

A Skype számára stabil bevételi forrást biztosító megoldás, a Microsoft számára a mobiltelefonokra készített Windows Phone 7 operációs rendszert támogató technológia jönne jól.